Nemrég kaptam egy telefonhívást a víztorony új kezelőjétől, hogy beszélgessünk a jövőről, lehetőségekről, felújításról, kiállításokról, ki tudja miről. Adminisztrációs okból ez sajnos elmaradt, talán a közeljövőben bepótoljuk.
De ha már ott voltunk a toronynál, csak felmászunk a tetejére, jó onnan körülnézni:)
Kísérőnktől megtudtuk, végre nincsenek galambok a víztoronyban, minden nyílást megszüntettek: zárható ajtó van a legfelső szinten, a tartályszint ablakait beüvegezték.
És így már volt értelme a teherautónyi mennyiségű guanót felszedetni és elvitetni. Tényleg brutálisan sok volt, ezt korábban láttuk, évtizedek alatt gyűlt össze ez a mennyiség. Tehát a torony csúcsáig vezető csigalépcső is le van takarítva, és a tartály megmaradt részében összegyűlt tonnányi galambszar és tetem is eltűnt. Kellemesebb így, az biztos. Felfedeztem a tartály lefolyónyílását is, ezt eddig ellepte az anyag.
Ez azért egy elég nagy lépés abba az irányba, hogy a víztorony megújuljon. Még nem a felújításra gondolok, de végre nem egy merő fertő a teteje. Volt szó a szétrepedezett betonfelületek sürgető javításáról is. Nem kéne megvárni, míg eltalál valakit egy lehulló kődarab. Van ám beázás is rendesen, meg szétfagyás, ezeket kezelni kell, amíg nem késő.
A galambok távol tartása hálóval és a tüskékkel ezen az épületen nem lehetséges, így az erkélyekre 1-1 műanyag varjút ragasztottak. Ez elvileg hatásos. Persze addig a napig, amíg az első látogatót beengedik majd a toronyba, ezeket szépen el fogják vinni a turisták :)
Ami még változás: teljesen üres a torony, ezért a második-harmadik szinten nagyon világos van, az ablakokat nem takarják el paravánok.
És hát nem mehetünk el szó nélkül a víztorony köré épített hatalmas sátor mellett. Vegyesek az érzelmeim ezzel kapcsolatban. Nyilván praktikus az étteremnek, hogy ha elered az eső, be lehet hozzájuk menekülni. Elég magas és szellős ahhoz, hogy talán nyáron sem kell megdögleni alatta - ezt még nem volt alkalmam kipróbálni.
A víztornyot gyakorlatilag teljesen kitakarja, a kerítésen belülről már nem látszik, csak ha közvetlen közel megyünk. És sajnos ez a sátor ocsmány. Részleteiben és egészében is. De menjetek el megnézni. (Ja, a toronyba nem lehet felmenni, majd jövőre...)
Wow de koszos a szenzorom. Cserébe egy video:
Ha még olvasnád, esetleg más szavakkal, kattints ide!
Korábban pedig:
Utolsó kommentek