Az újév első víztornya budapesti, és nem is akármilyen! Piszi és Süni a ma délutáni Unokáink sem fogják látni-ban fedezték fel, és utánanéztek a neten. És van is róla egy egész jó kép a Magyar Országos Levéltár honlapján.

Eddig erről nem tudtam, de szerintem sokan mások sem, hiszen valaki csak szólt volna már az évek során... nemde? :) A víztorony az első kerületben állt, a Levéltár épületének oldalában. És csodaszép volt.

"Pecz Samu utolsó nagy műve az Országos Levéltár budai Várban álló épülete volt, melynek megtervezésével már 1898-ban megbízták, de csak 1913-ban kezdték el az építését, és csak halála után készülhetett el Nagy Károly jóvoltából 1939-ben...

Kiemelt szerepet játszott tervezésében az épület áttekinthetősége és tűzbiztossága. A dokumentumok egyszerű kezelhetősége érdekében a raktárhelyiségeket 2,40 m belmagassággal tervezte, ami által elkerülhetővé vált a létra használata, s egy esetleges tűz is csak kisebb kárt tudott volna okozni.

Az oltásra szánt víz tározóját abba a toronyba helyezte, amibe a kémény is került, így a tárolt matériát megvédte télen a fagy ellen. Annak érdekében, hogy a kéménybe feljutó szikra vagy hamu ne okozzon tüzet, az egész tornyot 76 méter magasra emelte, ahol már nem jelenthetett veszélyt a száraz iratokra. A toronyból szép kilátás nyílik a budai hegyekre, ezért a tetejére erkélyt illesztett. Nem alkalmazott az épületen fát, a tetőszerkezetet is vasbetonból tervezte."

Friss hírek a hűtőtoronyról: Azóta is bontják tovább, immár láncfűrésszel. Tehát az önkormányzat nem állította le a bontást.

Ha tegnap befért egy hűtőtorony, akkor ma miért ne lehetne egy-két siló? A Harbor park víztornya mellett álló régi silók képeit majdnem két éve kaptam, itt volt az ideje, hogy méltó helyükre kerüljenek. Tavaly nyár óta várakozott Lengyeltóti víztornya is.

A víztornyokkal nem sok minden történik, de a nagy karácsonyi vásárlási láz leple alatt majdnem észrevétlenül lebontották ezt a hűtőtornyot,  de persze észrevettük. Megállítani viszont nem tudom, hogy lehetne őket. Az épület nem védett - nem volt veszélyben, amikor a védelmet "osztották", és kimaradt a szórásból.

Azt nem tudni egyelőre, hogy van-e bontási engedély, az önkormányzatot nem sikerült elérni. Mindenesetre nem voltam rest, és meglátogattam a tornyocskát. Deréktájon már lefeszegették a deszkaburkolatot, kilátszik a beton váz. Minthogy magánterület, fényképezni csak engedéllyel szabad. Be kell hát érnünk a régi képekkel. Egyébként nagyon szigorúan veszik a dolgot, befelé könnyen bejutottam, kifelé viszont annál kevésbé. Azt állította a biztonsági őr, hogy állítólag láttak valakit, aki hallotta, hogy látták, hogy hallották, hogy fényképeztem.

Ez persze nem igaz, sosem tennék ilyet! Ezt ő nem akarta elhinni, és megpróbált maradásra bírni, de nem sikerült neki. A bevált szövegem: oké-oké, rögtön jövök, csak van kint egy kis dolgom :o) Ezen annyira meg szoktak lepődni (pl. az ellenőrök is a villamoson), hogy bőven van idő cselekedni. Amíg tehát próbálta feldolgozni a hallottakat, én kipréseltem magam az ajtón - bármennyire is erősködött. Üldözéses jelent nem volt, mint anno a Csepel Műveknél, (ahol szintén nem fényképeztem :o)

Szia András!

(szerszamgepgyartas.hu)

Találtam egy képet, amin a Csepel Művek területén lévő víztorony látható beállványozva. Szerintem építés közben, habár nem tudom mikor épült.

Megpróbáltam beazonosítani a környező épületek alapján, hogy mikor is készülhetett a kép.
A Csőgyáras kép 1971-ben készült, azon már teljesen kész állapotban látszik a víztorony.
A másik képen a szerszámgépgyár épületei vannak, háttérben a víztoronnyal. A "sakktábla-mintás" csarnokot 1967-ben adták át. Az irodaházat 1968 januárjában. 1969 végén pedig átadták azt a csarnokot, ami ezen a képen nem látszik, de egy másik képen, - amin a víztorony rosszabul látszik, - az is rajta van.
Ezek alapján arra jutottam, hogy a kép 1969-ben készülhetett. Remélem nem tévedtem nagyot.

Üdv: Széchényi Péter

 

 

Egyik teliholdas, szélviharos iccaka a pilótatorony felé jártam. A dombocskát szétterítették a torony körül, így felszínre került a két henger alakú tartály, közöttük egy garázs épül. Nagyon remélem, hogy nem valami olcsó fehér műanyag ajtót kap majd. Az ám az igénytelenség csimborasszója. Sajnos a rémisztő piros maszat után nem számítok semmi jóra...

Egyébként két újság is tervezett cikket a torony eladásával kapcsolatosan, de közben a tulaj állítólag meggondolta magát és mégsem adja el, így okafogyottá váltak és nem jelentek meg. (Én elvileg megkapom majd mindkettőt - ezt ígérték.)

Kotorásztam kicsit a régebbi levelek között is, és előkerült olyan is, amire egyáltalán nem emlékeztem: belső képek az Eötvös úti víztoronyból és egy a Lakatos útiból is.

És megint gázgyár. Az egyik cikkben felfigyeltem egy sorra:
"A gázgyár tornyai ... eltörpültek a kemencék mellett..."
Milyen kemencék, meg mi az, hogy kemence? És legfőképp hogy-hogy eltörpültek ezek az óriási tornyok bármi mellett?

Hát most itt a válasz ezen a képen:

Továbbá érkezett egy-két kép egészen közelről is végre. Belső inkább a kis tömzsi tornyokból van, meg egy tipikus állvány nélküli bemozdulós víztorony-törzs csigaképcsővel :) Hogy egyeseknek milyen jó dolguk van, hogy csak úgy meglátogatják a gázgyáramat... :)

Nos, gondolom már mindenki tűkön ül, aki nem volt ott. És aki ott volt, az is, hiszen jó volt élőben, de milyen jó lesz itt megnézegetni a képeket. Kis türelem még, le sem töltöttem őket a gépről/gépre, a visszafelé vonatot lekéstük, bringával meg csak most értem haza.

Szóval a beígért két órából majdnem háromnegyed három lett, de legalább beszélgethettünk, ha már így összegyűltünk páran. Nagy öröm volt először élőben találkozni olyanokkal, akik sok-sok képet küldtek már mailben a szájtra, de még sosem láttuk egymást.

Megérkezésünkkor az utca már le volt zárva, meg kellett kerülni egy kisebb erdőt, hogy ne nappal szembe fényképezzünk. Mázli volt, hogy biciklivel jöttem, mert a vázra felállva fel tudtunk kapaszkodni a kerítésre, ami elég széles volt ahhoz, hogy vígan ücsörögjünk rajta, míg a távolból meghallottuk az első figyelmeztetést. Utána mindenki az exponáló gombjára koncentrált, és a visszaszámlálásra. Jó nagy durranás volt, ami átment egy még nagyobba, a kerítés megmozdult alattunk - így egész testünkkel érezhettük a robbanás erejét, talán jobban, mint akik az utcán ácsorogtak.

Nem sokkal a robbantás előtt, Zsuzsi nekem szegezte a kérdést: felhívtad a tervező bácsit? Persze nem, mert 'nem mertem' se felhívni, se közölni vele a rossz hírt. Erre Zsuzsi felhívta a 198-at, kérte, hogy kapcsolják neki Thoma Józsefet (azt tudtuk, hogy hányadik kerület, mert én már korábban kinyomoztam a számát, csak még...). És Nem volt otthon, de a kedves felesége igen, aki elárulta, hogy tudnak a robbantásról (természetesen), és víztornyos honlapon megnézegette már a korábbi képeket. Hm. Ez jó. Akkor legalább nem leszek olyan ismeretlen, ha felhívom végre, ezt-azt szeretnék kérdezni tőle.

Smarki képén az a pillanat látható, amikor épp földet ért a víztorony, de még nem szakadt le a tartálya. Na ilyet nekem nem sikerült csinálni :)

"Most lett műemlék az 1910 és 1913 között Reichl Károly építészeti és Weisz Albert technológiai tervei alapján épült Óbudai Gázgyár épületegyüttese is, amelynél ipartörténeti, városképi és építészeti szempontok indokolták a védelmet. A gázgyári komplexumban található például olyan ipari objektum is, mint a kátránytorony, a víztorony, a benzolfinomító, a szivattyúház."