A címben idézett jeligét András korábban azért írta ki a weboldalra, hogy ne árasszák el glóbuszos fotók százaival azok a lelkes víztoronybarátok, akiknek a víztorony szó hallatán legelőször ez ugrik be. Mindazonáltal nem tagadhatjuk, hogy ez a kisvíztorony típus az, amelyik leginkább részévé vált települési környezeteinknek s ezáltal vizuális kultúránknak is, csakúgy, mint egykor a gémeskút az alföldi tájnak.
Az országot járva könnyen meggyőződhetünk arról, hogy a víztornyok rendjébe tartozó építmények között oly nagy számban fordul elő az acélszerkezetes fajta, hogy gyűjtése nem jelent igazi kihívást, viszont kimondottan felüdítő élmény tőle eltérő formakincsűt, netán teljesen egyedi víztornyot találni. 50 évvel ezelőtt azonban, mint a magyar ipar kétségtelenül nagy jövő előtt álló termékeire tekintettünk volna rájuk, csakúgy mint dr. Zielinski Szilárdnak a kontinensen elsőként 1903-ban felépült vasbeton víztornyára vagy a Thoma József és a Mélyépterv mérnökei által az 1960-as években megvalósított első, csúszózsaluzattal készült víztornyokra. Sorozatunk következő részében a Magyarországon őshonos „globus” víztorony-családot helyezzük reflektorfénybe.
Nem valószínű, hogy akár Ghánában, akár Észak-Afrika valamelyik országában vagy a volt NDK területén valaki is ismerné Harsányi Szabolcs (1912-1989) okleveles mérnök, víztorony-feltaláló nevét. Pedig az ő nevéhez fűződik az az 1956-ban bejegyzett szabadalom, amely alapján a Hidroglobus névre keresztelt kisvíztorony létrejött és az exporttevékenység 1960-as évekbeli felfuttatása által a világ egyik legnagyobb példányszámban exportált víztorony típusává vált. Egykori budapesti lakóhelyén, a Városmajor utca 49. szám alatt a Magyar Víziközmű Szövetség 2007 márciusában emléktáblát is avatott, tisztelegve hazánk első víziközművesítési programjának kidolgozója előtt.
Az új víztorony létrejöttét a Magyar Hidrológiai Társaság Kisvízműbizottságának vidéki vízmű kiépítési előirányzata és az alábányászott lakótelepek vízellátási problémájának műszaki megoldása ösztönözte. Harsányi a Bányászati Tervező Vállalatnál munkatársával, Bakoss Géza mérnökkel olyan ivó-, ipari- és öntözővíz tárolására is alkalmas adóantennákhoz hasonlóan kihorgonyzott acélszerkezetű tornyot alkotott, mely akkor a világon egyedülálló volt.
Az esztergomi Duna Múzeum gyűjteményében fotóalbum őrzi az 1957-es legelső felállításának fekete-fehér fénykép felvételeit, melyeken a Budapesti Ipari Vásár forgatagában pillantjuk meg a karcsú törzsén égbe emelkedő, kipányvázott, ezüstösen csillogó gömböt. „Szokatlan szerkezete nem keltett osztatlan bizalmat – írta róla Harsányi négy évvel később, de így van ez mindennel, ami új: csak a jó tapasztalat oszlatja el a kezdeti bizalmatlanságot.”
Mindebben annyira igaza lett, hogy nyolc év elteltével az 50, 100 és 200 m3 űrtartalmú változatok típusterveinek elkészítése után az 500 m3-esre is igény mutatkozott. Kivitelezésének előnyös és gazdaságos volta már 1957 őszétől tanulmányozható volt, hiszen ekkor helyezték üzembe az első hidroglobust a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőhéki Állami Gazdaságban. Hogy azóta hányat állítottak fel belőle, arról csak becslésekkel rendelkezhetünk pl. Mali Józsefnek az egykori lajosmizsei székhelyű Vízgépészeti III. Számú Gyáregység víztoronyépítészeti vezetőjének fennmaradt kijelentése alapján, mely szerint 1989-ben Óföldeákon élete 151. víztornyát „állította talpra”.
A víztoronyállítók látványosságnak is beillő, jól szervezett munkáját a lakosság hatalmas érdeklődése kísérte. A helyszíni szerelési munka nem volt sok, de annál érdekesebb, hiszen az elfektetett tartályt szinte félig elnyelő szerelőgödörben közelről megfigyelhető volt a globus maga is. A csőoszlopra rögzített víztároló tér tulajdonképpen egy csonkakúpon ülő gömbhéj volt, mely a tároló térfogat nagyságától függően 8-14 db üzemileg előregyártott gömbszegmensből állt. A hengerelt, nagyszilárdságú acéllemezekből ívhegesztéssel összeállított tartály külső felületét hőszigeteléssel borították majd erre került az alumínium lemezes csapadék elleni burkolat, melyet szintetikus, fényvisszaverő fedőfestékkel mázoltak.
Az 50 m3-es hidroglobus esetében egy Budapest-Gödöllő közötti útvonalon azt is kikísérletezték, hogy hogyan lehet egy 20 m hosszúságot meghaladó, készre szerelt tornyot közúton az építési helyszínre szállítani. A külön útvonalengedéllyel rendelkező, hátul is kormányozható nyerges vontató alkalmazása gazdaságos megoldásnak bizonyult mindenütt, ahol az útvonal űrszelvény viszonyai lehetővé tették a közlekedését. Azonban az építési idő helyi összeszerelés mellett is csupán 4-10 hetet vett igénybe.
A hidroglobus egyik előnyös tulajdonsága az, hogy aránylag kicsi önsúlya miatt kisebb terhelhetőségű talajadottságok mellett is alkalmazható volt, ezért is építették előszeretettel és kutas alapozással a Szaharában is. Hazánkban többnyire a helyszínen készült el a betonalap, melyhez gömbcsuklóval kapcsolódott a hengeres törzs. Ennek rögzítését szimmetrikusan elhelyezett, hat horgonyalaphoz csatlakozó sodronykötél biztosította, melyeknek hosszát üzemközben is lehetett változtatni a talaj egyenetlen mozgásainak ellensúlyozására. A csőoszloptörzs belsejében helyezték el a hőszigetelő burkolattal és elektromos fűtőszálakkal körülvett felszálló csővezetéket, a szivattyúk önműködő indítására szolgáló berendezést, a (táv)vízállásmutatót és a kezelőhágcsót.
Ez utóbbinak természetesen a karbantartás elvégzésének megkönnyítésében volt nagy szerepe. A korrózió elleni belső védőfestés épségét öt évente a tartály víztelenítésével egybekötve meg kellett vizsgálnia a tartályt gyártó vagy ellenőrző hivatalos szerveknek. E művelet során a tartálybeli vízszint folyamatos süllyesztése mellett gumitutajt is alkalmaztak a tartály tetőtől talpig való átvizsgálásához. (4. kép)
A hidroglobus típustervét, melyet 23 méteres hasznos magasságig tetszőleges méretben lehetett megrendelni, 3 éves üzemi tapasztalat figyelembevételével a Mélyépterv mérnökei készítették el s gyártását az É. M. Csatorna- és Vízvezetéképítő Vállalat kezdte meg. Konstrukciójának előnyös voltát felismerve a hatvanas évek végén az angol Emmerson Engineering Co. Ltd. is forgalmazta „Aquastor” néven.
A formai hasonlóságok és az anyaghasználat miatt még további négy acélszerkezetű kisvíztorony-fajtát is a hidroglobus-családba sorolunk, melyeknek különböző megnevezései az alaptípustól való eltérésre utalnak.
A kihorgonyzott rendszerű víztornyok között a legközelebbi rokonok a csonkakúp-henger-csonkakúp felületekből összeállított, 30 és 50 m3-es hidrohenger és a kúp-henger-kúp tartálykialakítású, 12 és 25 m3-es mikroglobus, melyeket üzemileg teljesen előregyártott kivitelben, készen lehetett az építési helyszínre szállítani.
A beruházásokat még gazdaságosabbá teendő, két kihorgonyzás nélküli – s így kisebb helyigényű -, acél víztoronytípust is kifejlesztettek, melyekről sorozatunk első részében már szót ejtettünk. Az aquaglobus abban tér el a hidroglobustól, hogy lemezből hegesztett lényegesen erősebb törzse (mely egyforma átmérő mellett lefelé vastagodó lemezvastagságú) mint egy befogott konzoltartó, alul kúpos átmenettel és lekötőcsavarokkal rögzül a beton alaptesthez. Ez a síkalapú, felül enyhén kúpos betontest térfogatát illetően lényegesen kisebb a hidroglobus középső és 6 kihorgonyzó betonalapjának össztérfogatánál. A törzs oldalán bejárati nyílás található melyen keresztül a belső berendezések kényelmesebben hozzáférhetővé váltak.
Az agroglobus az aquaglobus egyik változatának is tekinthető, hiszen attól annyiban tér el, hogy a víztároló tere nem a felső, gömb alakú tartály kúposan végződő alsó részén zárul le, hanem a hengeres oszloptörzs alsó végén, a kezelőtér fölött. Ílymódon a törzsben tűzoltási vagy egyéb célokra a gömbtartály leürítése esetén is tartalékolható víz, de normális üzemben természetesen csak a globus üzemel. Az aquaglobustól külsőleg éppen amiatt lehet könnyen megkülönböztetni, hogy hengeres törzse is hőszigetelt s azt a gömbjéhez hasonló alumíniumlemez burkolat védi.
Az acélvíztorony nevezéktan előtagjait immár részletesen megismerve a tartályfej alakja, mint utótag alapján merjük kíméletlenül néven nevezni a környezetünkben felbukkanó, víztartó „hungarikumokat”!
|
|
|
Ha ez nem volt elég, akkor:
- Acélszerkezetű víztornyok típusai, főbb jellemzői [1977]
- Acél és vegyesszerkezetű víztornyok [1975]
- Acélszerkezetű víztornyok [1969]
Utolsó kommentek