![]() |
Az épülő víztorony pedig nagyon lassan halad, szerintem tavasz előtt nem lesz ebből semmi. A korábbi képeken nagyobbnak tűnt, most olyan, mintha kicsit visszabontottak volna belőle :) De csak az állványzatot kapták le az íves oldalról.
|
|
![]() |
Az épülő víztorony pedig nagyon lassan halad, szerintem tavasz előtt nem lesz ebből semmi. A korábbi képeken nagyobbnak tűnt, most olyan, mintha kicsit visszabontottak volna belőle :) De csak az állványzatot kapták le az íves oldalról.
Mindenki szégyellje magát, aki nem jött el délután a biciklis felvonulásra. Persze így is rengetegen voltunk, de jövőre háromszor ennyien kéne ott lenni. Én biztosan viszek 5-6 embert, ezt most megfogadtam. A fényképezőm sajna kölcsönadtam még a hét elején egy másik demonstráció megörökítéséhez, és nem kaptam vissza (akkor a babakocsisok tüntettek a Blahán...)
Naszóval ma ellógtam a suliból a második óra kezdete után nem sokkal, és irány az Andrássy út. A Kodály köröndnél csatlakoztam be, és végigmasíroztunk az egész városon. Döbbenetes élmény volt. Na nem a biciklizés, hiszen azt naponta megteszem ( ma is volt már egy Moszkva tér - Lurdy ház - Madách tér kunkorom előtte), hanem az az elképesztő tömeg. Nem számítottam erre, mint ahogy mások sem.
![]() |
Felfedeztem egy kis turpisságot a Gyáli úti víztorony rekonstrukciójánál. Az engedélyezési tervben található metszeten másfélszer szélesebbnek rajzolták a (minek hívják ezt?) torony tetején lévő kis kuckót. Nyilván azért, mert úgyis szétbombázták, és hogy azt lehessen mondani, hogy ugyanolyanra csináltuk, mint volt: tessék, itt van a rajzon.
A fényképek viszont leleplezik a csalást. Egyébként az egész felső rész szélesebbnek tűnik a képeken. Belátom, hogy az a kis kukucskáló, ami eredetileg volt, semmire sem használható akkorában. De azt most akkor már nem mondhatjuk, hogy ugyanolyan lett kívülről, mint volt. Csak olyasmi.
![]() |
"Meglévő épület" metszet >>
Tervezett metszet >>
Tervezett homlokzat >>
V. emeleti alaprajz >>
IV. emeleti alaprajz >>
III. emeleti alaprajz >>
II. emeleti alaprajz >>
I. emeleti alaprajz >>
(Figyelem, viszonylag nagy fájlok, a 8 rajz összesen 2,7 MB)
Ezeket majd igyekszem megszerezni jobb minőségen, addig be kell érnünk a sötét sátorban fényképezett rajzokkal.
Ja, még valami a toronyfotó-kiállításról. Készült neki egy plakát - mily érdekes - az én képeimből. De valahogy ők is elfelejtettek megkérdezni róla, hogy felhasználhatják-e. Nagyon szívesen odaadom egyébként, és büszke is vagyok rá. De hogy miért nem lehetett szólni előtte? Nem értem.
![]() |
Naszóval ki vagyunk akadva testületileg. Még az anyukám is. Mi a fene történt itt? Hogy néz ki a torony alja??????????????
Már az gyanús volt, amikor az építkezés során azt mondta, terméskő lesz a lábazat. Merthogy minek, ott a jó kis eredeti tégla. Erre betapasztották ezzel a piros maszattal a fél víztornyot. Amilyen szép felül, olyan kimondhatatlanul förtelmes alul. Mondanom sem kell, az engedélyezési terven nem ez szerepel...

Egyik szemem sír, a másik alszik.
Huhh, ez a délutáni-esti mulatság nem volt olyan, mint amilyennek elképzeltem, így csak elhajtottam mellette bringával. Kár volt ellógni a suliból, ahol viszont ma először megjelent egy lány az osztályban, aki eddig nem volt*. Hm. Rámmosolygott. Na jó, nem lesz ebből hősszerelmes blog, távol álljon tőlem. Vissza a tornyokhoz. Szóval elpakoltak mindent, tűzijáték készült a torony előtt. A társaság meg a ház mögé cuccolt biztonsági őrőstűl, padostul, sátrastul, zenéstül, kajapiástul, mindenestül. És lett egy kis lokális búcsú (a gazos öreg toronytól). Na inkább rakok még fel képeket - majd holnap.
*soha többet nem láttam. Tipikus...
Bánhatja, aki nem jött, finom reggeli volt, közepes (pont jó) tömeg, szép idő, szép torony. Képek itt!. Jártam fent is, azok majd később.. Ja, délután négytől lehet jönni megint! Én hattól vagyok, lányok ott megtaláltok :)))
Megnyílt a kiállítás a tornyokról a szigeti toronyban. Van néhány víztorony is, meg sok másmilyen. Nekem két kép tetszett. Az egyik különdíjas lett (a pocsolyás), a másik első helyezett. Elmondani nem lehet a képeket úgyse. Aki ráér, sétáljon egyet a szigeten és nézze meg őket. Október elejéig nyitva lesz.
Ma viszont (merthogy elmúlt éjfél) négytől nyolcig ingyen bográcsgulyás és sör a frissen felújított víztoronynál. De persze a torony miatt megyünk, nem kajálni :) Délelőtt 10:30-tól sajtótájékoztató, utána lehet bámészkodni... Kíváncsi vagyok, milyen lett. Majd fényképezek. Most viszont alvás.
Lassan előkerülök a nyári lazításból, és az őszi hajtás előtt kicsit víztornyozom. Egy rakás kép érkezett, megkezdem a feltöltögetést. A kezdőlapról elérhető pár újdonság. Reggel még Kecskemétezek kicsit. Egy víztornyos esemény: toronyavató buli augusztus huszonhetedike helyett szeptember 10-én 10:30-kor kezdődik, és estig tart.
És frissítettem is kicsit, de most megyek aludni, vár a függőágy az erkélyen.
| |
Utolsó kommentek