Nos, gondolom már mindenki tűkön ül, aki nem volt ott. És aki ott volt, az is, hiszen jó volt élőben, de milyen jó lesz itt megnézegetni a képeket. Kis türelem még, le sem töltöttem őket a gépről/gépre, a visszafelé vonatot lekéstük, bringával meg csak most értem haza.
Szóval a beígért két órából majdnem háromnegyed három lett, de legalább beszélgethettünk, ha már így összegyűltünk páran. Nagy öröm volt először élőben találkozni olyanokkal, akik sok-sok képet küldtek már mailben a szájtra, de még sosem láttuk egymást.
Megérkezésünkkor az utca már le volt zárva, meg kellett kerülni egy kisebb erdőt, hogy ne nappal szembe fényképezzünk. Mázli volt, hogy biciklivel jöttem, mert a vázra felállva fel tudtunk kapaszkodni a kerítésre, ami elég széles volt ahhoz, hogy vígan ücsörögjünk rajta, míg a távolból meghallottuk az első figyelmeztetést. Utána mindenki az exponáló gombjára koncentrált, és a visszaszámlálásra. Jó nagy durranás volt, ami átment egy még nagyobba, a kerítés megmozdult alattunk - így egész testünkkel érezhettük a robbanás erejét, talán jobban, mint akik az utcán ácsorogtak.
Nem sokkal a robbantás előtt, Zsuzsi nekem szegezte a kérdést: felhívtad a tervező bácsit? Persze nem, mert 'nem mertem' se felhívni, se közölni vele a rossz hírt. Erre Zsuzsi felhívta a 198-at, kérte, hogy kapcsolják neki Thoma Józsefet (azt tudtuk, hogy hányadik kerület, mert én már korábban kinyomoztam a számát, csak még...). És Nem volt otthon, de a kedves felesége igen, aki elárulta, hogy tudnak a robbantásról (természetesen), és víztornyos honlapon megnézegette már a korábbi képeket. Hm. Ez jó. Akkor legalább nem leszek olyan ismeretlen, ha felhívom végre, ezt-azt szeretnék kérdezni tőle.
Smarki képén az a pillanat látható, amikor épp földet ért a víztorony, de még nem szakadt le a tartálya. Na ilyet nekem nem sikerült csinálni :)
Utolsó kommentek