Na tessék, a hírlevélben pont azt írtam, hogy ha én nem is szervezek semmit, más megteheti, és egy napra rá itt van:
"Legyen turista saját városában!" szlogennel május 16-án, szombaton tíztől hatig öt fővárosi közszolgáltató nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, akiket szakemberek vezetnek körbe olyan telepeken és földalatti helyszíneken, amelyekre egyébként a dolgozókon kívül más nem teszi be a lábát.
A Közszolgáltatók Nyílt Napján a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Közterület-fenntartó, a Fővinform és a Temetkezési Intézet is várja a látogatókat, de a legizgalmasabb programmal a Fővárosi Vízművek készül, amely két helyszínen is külön rendezvényt szervezett a nyílt nap köré. Bejárható lesz a Gellérthegy gyomrában rejtőző Gruber József víztároló medence csodaszép csarnoka (vigyél fényképezőgépet!), illetve a tavaly átadott, 40 méteres, ufóhoz hasonlatos, aszimmetrikus Budafoki Víztorony. (panorámafotó itt!)
A víztároló előtti téren, a Sánc utca és Orom utca sarkán vízzel kapcsolatos családi programok várják az érdeklődőket, a víztoronynál pedig show-val készülnek a szervezők: tizenegy órától a látogatók szemtanúi lehetnek annak is, hogy mi is történik, ha eltörik egy vízcső. (A Budafoki Víztorony autóval a hetes főútról, tömegközlekedéssel pedig a Kosztolányi Dezső térről induló 150-es autóbusszal közelíthető meg könnyen, a víztároló bejáratát pedig a Tabán fölött, a Gellérthegy északi lejtőjén találjuk.)
Forrás: [origo]
Van egy régi képem, így épült:
Itt pedig egy friss cikk az indexről, illetve képgaléria.
Utolsó kommentek