Komolyan mondom, hogy a dunántúli víztoronyvadászat tökléletesen sikerült.
Ragyogó napsütés, jó társaság, okosan megtervezett útvonal, tucatnyi víztorony, melyek között meglepetés is volt, amire nem is számítottunk. Finom ebéd, kedves emberek az egész úton, így bejuthattunk sok helyre. 428 kép (856 MB) készült, persze nem csak víztornyokról. Az alábbiakban a Gábor-Szabó Zsuzsi jegyzetei alapján összeállított útinaplót olvashatjátok:
Az első állomásra 10:45-kor érkeztünk:
Alcsútdoboz, Alcsút - Hatvanpuszta
Amiért ide jöttünk, az egy "mosonmagyaróvári-típusú" víztorony egy lótenyésztéssel foglalkozó műemléki védettségű majorság (1827) középpontjában. A hatszögletű víztorony állapota siralmas, a terő részben hiányzik, a lábai, falai omladoznak. A középső láb részben elbontva, miközben hozzáépítettek egy vakolatlan téglafalat. Egyik szemem sír, hogy ilyen állapotban van, a másik nevet, hogy találtunk egy régi víztornyot, amiről eddig semmit nem tudtam, csak azt, hogy állítólag létezik.
Vál - Marianna-puszta Dreher-birtok
A szerszámgéptároló szín tetején víztorony "Kivehető víz 50 m3" felirattal. Körben azonos stílusú tároló épületek, istálló és lakóépületek. Lovak a karámban, és egy óriási ugatós komondor szabadon. Emberek sehol. Attila volt a legbátrabb, kiszállt a kocsiból, és köszönt a kutyának, aki sarkonfordult és úgy eltűnt, hogy az alatt az egy óra alatt, amíg ott voltunk, nem találkoztunk vele, pedig az egész majort bejártuk. Jó kutya.
Zsuzsi jegyzetel tovább, immár a faluban:
12:35
Vál: István tér 4.
Középkori templomtorony kb. "Attila-átmérőjű" hajdani (kb. XVIII. sz.) óraszámlapokkal.
Mellette Római katolikus templom, melyet Ürményi József országbíró építtetett 1819-24 között. Klasszicista, 4 ión oszlopos portikuszos homlokzata miatt volt figyelmünkre méltó. Ürményi-mauzóleum a templom mögötti Kálvária csúcsán a temetőben 1834-ből.
14:00
Vál: Vajda János költő emlékháza
Háromosztatú, takaros kis parasztház a költő munkásságáról szóló kiállítással és egy bútorozott szobával, ahol két szülőszéket is láttunk.
közben:
Nepomuki Szent János öntöttvas szobrocskája a Váli-vízen átívelő hídnál
15:35
Tordas - Erdőmajor (helyileg védett műemlék)
Birodalmi lépegető-fajta víztorony betonból és téglából
16:10 Martonvásár: vasútállomás
Vasúti, hasáb alakú, szabadonálló kéttartályos típustorony.
16:12 Martonvásár: vasútállomás melletti dombon, a régi magtár mellett háromlábú acélszerkezetű víztorony, aminek a lábait nemrég kékre festették.
közben: Csirke-ebéd, lottózás, napozás
16:25 Ráckeresztúr: Terményszárító üzem
Magtárral egybeépített, sűrűgerendás poroszsüveg födémes víztorony két egymás feletti szintjén szegecselt vastartállyal, melyekből a vizet kb. 10 éve ürítették le. A földszinten 20 m mély víztartály búvárszivattyúval. Takarmánybúzával teli vasbetonpilléres magtár szép (ötszelemenes egyenes vonalú dúcvezetéses süllyesztett, hagyományos) fedélszékkel.
Utána: Ercsi: útszéli víztorony a sok antennával. Egy lista szerint 500m3-es emeltfejű. Mivel nem volt másik torony Ercsiben, talán ez az.
Közben: Ercsi cukorgyári kápolna neogót stílusban ( képek: 1 | 2)
1934-ben szentelték fel, épült XI. Pius pápa apostolkodásának 12-ik esztenedejében
18:10 Sárosd: vasútállomás
Martonvásári-típusú víztorony ezúttal sínekre merőleges hossztengellyel.
aquabuzogány" :o)
A majorság részeként Eszterházy majd Weis kastély a XIX. sz. végéről szecessziós stílusú kovácsoltvas ablakrácsokkal és igénytelen hozzáépítésekkel.
19:10 Aba: vasútállomás
Meglepetésünkre Intze-tartályos, négyzeteshasáb alakú víztorony, a külső falán lévő mércéből ítélve 50 m3 -es (zöldre festett) szegecselt vastartállyal.
19:30 Felsőszentiván
Ötszintes, klasszicista stílusú műemlék víztorony, melybe hajdan szélkerék hajtotta fel a vizet. A háborúban szétlőtték, a szélkerék helyett vörös csillagot kapott.
Utolsó kommentek