Meglehetősen hízelgőre sikeredett Sisso cikke az OCTOGONban. Olvassátok:
VÍZFEJEK
"Lebontották a víztornyot. Akár a ferencvárosi gépészeti fonökség jelképe is lehetett volna az egykori futoház 55 méter magas víztornya. Évtizedeken keresztül a vasút saját vezetékén keresztül töltötték fel a Dunából vízzel a hatezer köbméteres tartályt, ami az állomás területén lévo vízdarukhoz továbbította az ipari vizet. A gőzvontatás megszunésével, a nyolcvanas évektol kezdve használaton kívül állt a berendezés."
Ilyen sajnálatos eseményekről is tudósít és tallóz a(z akkor még) http://viztorony.zona.hu
címen található magán honlap. A jó hír azonban az, hogy Lánczi András olyan alapossággal gyűjti a világ létező régi és modern víztornyainak a képét és adatait - nemzetközi weboldalakról és saját, magyarországi barangolásain készített fotókkal illusztrálva-, mintha világ életében azt tervezte volna, hogy egy ilyen építményben alapít majd családot. Jó kis igatlanügynökséget hozhatna össze ezzel az adatbázissal.
"A toronyőr naplója" egy fanatikus ember gyűjtőszenvedélyének eredménye, de honnan tudnánk meg egyébként, hogy a Sváb-hegyi, 1913 óta működő, a magasabb budai hegyeken lakók ivóvizét szolgáltató műemlék építmény Zielenszky Szilárd kevés fennmaradt műveinek egyike. Vagy hol láthatnánk utánajárás nélkül a volt szeszgyár területén árválkodó monstrumról késült robbantási fázisfotókat. A skandináv "Vattentorn" oldalának tükrözése szintén bővíti a víztornyokról való hiányos tudásunkat.
Novák Zsuzsy építész fotókiállításának ide feltett anyaga pedig olyan dimenzióját mutatja be a Magyarországi építészetének, amely a vasbeton műtárgyakat halhatatlanná tette. Akár az egész weboldal, egyszerre idézi fel a korareneszánsz tornyok, a vidéki templomok és a posztmodern felhőkarcolók hangulatát.
Utolsó kommentek